Dysgraphia (Az írás zavara) - F81.1

A diszlexia  jellemzőinél azonban már említettük, hogy ez a zavar szinte minden esetben együtt jár a diszgráfia megjelenésével. Ezen a ponton tehát a BNO leírása nem egészen helytálló. A diszgráfia ugyanakkor nem minden esetben jár együtt diszlexiával, így számos esetben valóban megjelenhet attól függetlenül is.  Fontos kiemelnünk azt is, hogy diszgráfiáról csak abban az esetben beszélhetünk, ha a gyermek intellektusa a normál övezetben, vagy afölött helyezkedik el, megfelelő módszerrel tanították számára az írást, illetve egyé iskolai, vagy otthoni  szociális hátrány sem áll  kiváltó okként  a zavar hátterében.

Az elnevezés tulajdonképpen két alcsoportot takar:

- a diszgráfia elsődlegesen az írásképet jellemző zavar  (régebben a diszgráfia a külalak és a tartalom zavarát egyaránt magába foglalta, a logopédiában azonban egyre inkább külön csoportként kezelik a kettőt): a gyermek írása rendkívül nehezen olvasható. Betűinek alakja szabálytalan, a betűk gyakran szálkásak, vagy lapítottak, nem megfelelően kidolgozottak. Egyes betűk fel sem ismerhetők.  A sort gyakran nem tudja tartani a gyermek, az írott szöveg hol a vonal fölött, hol a vonal alatt folytatódik. A betűk mérete is változó lehet, sőt a dőlésszög is változhat. A betűkötések sok esetben helytelenek. A gyermek általában nagyon erős nyomatékkal ír, vagy éppen ellenkezőleg, rendkívül halványan. A ceruza nem csúszik folyamatosan a papíron, a gyermek gyakran megszakítja az írás folyamatát, felemeli az íróeszközt a papírról.  Hibázás esetén nem radírozással, vagy zárójelbe tevéssel javít, hanem egyszerűen átírja, lehúzza a hibás részt. Ezáltal az íráskép még inkább rendezetlenné, csúnyává válik. A rossz íráskép mögött számos ok állhat. A legfőbb ok a finommotorika fejletlensége, azaz a gyermek kézügyessége nem éri el az írás kivitelezéséhez szükséges fejlettségi szintet. A betűk megformálása nagy nehézséget okoz számára, lemarad az osztálytól, ezért kapkod, egyszerűsít, hibázik és átír. Gyakran a ceruzafogás is helytelen, nem a szabályos módon tartja a gyermek az íróeszközt, így nem is tudja jól alakítani a betűket, a keze elfárad, ami tovább rontja az írás külalakját. A gyermek taktilitása (tapintás) és kinesztetikus érzékelése is (saját testhelyzetünk érzékelése) is sérülhet. Ezáltal túlságosan szorítja, nyomja a ceruzát, s a betűk méretét sem képes megfelelően produkálni.

A diszgráfia terápiájában elsősorban a kéz izmainak az erősítése a cél, ezért a finommotorikát és a grafomotorikát fejlesztő gyakorlatokat szükséges végezni a gyermekkel. Ezen túl azonban, mivel a helytelen betűírás már rögzült, sokszor szükséges újratanítani egy-egy betű írását, sőt, a betűkapcsolásokat is. A terápia során (de a tanórákon is) célszerű a gyermekkel nagyobb sortávolsággal rendelkező füzetet használni, majd fokozatosan térni vissza az osztályfoknak megfelelő sorméretre. A taktilitás és a saját test érzékelésének fejlesztése is része a terápiának, amennyiben ezek a területek nem megfelelően működnek.

- A diszortográfia az írás tartalmában megnyilvánuló probléma.  A gyermek tisztában van a nyelvtani szabályokkal, legtöbbször el is tudja mondani azokat, de nem tudja alkalmazni. A mondatokat nem nagy, hanem kisbetűvel kezdi, a mondatvégi írásjelek gyakran elmaradnak. Az is gyakori, hogy csupán egyféle írásjelet, leggyakrabban pontot használ csak az írásban, a többi írásjel használatát hanyagolja, a mondatfajtától függetlenül. Diktálás, de akár másolás során is kihagy betűket, vagy egész szótagokat is elhagyhat. Esetenként csak szóroncsok maradnak a szavakból. A betűket sok esetben cseréli. A leggyakoribb csere a zöngés-zöngétlen párok tévesztése (p-b, k-g, f-v), illetve  vizuális hasonlóság alapján is felcserélheti a betűket (a-o, v-u). A gyermek számos alkalommal nem rakja ki az ékezeteket, nagyon gyakori jelenség az is, hogy a mássalhangzók hosszúságát nem érzékeli és nem tükrözi az írásban (pl. koppan helyett kopan, hallgat helyett halgat stb.). Ugyanez mondható el a magánhangzók időtartamáról is, rövid magánhangzókat hosszúnak jelöl, vagy ellenkezőleg, a hosszú magánhangzókat rövidnek tünteti fel.

 A zavar hátterében több ok állhat. A leggyakoribb azonban a fonológiai tudatosság elégtelen volta, azaz a gyermek nem képes a szavakat hangokra tagolni, a hangokból szavakat alkotni, illetve a fonémákkal műveleteket végezni (kicserélni egyes hangokat a szavakban, értelmes szavakat kapva, szótagokat kicserélni, elhagyni stb).  Sok esetben nem is észleli pontosan a hangokat, így nem képes a zöngés és zöngétlen hangpárokat sikeresen megkülönböztetni, ennek következtében az írásban is téveszti azokat (papa helyett baba, gép helyett kép írása). A hangok hosszúságát sem érzékeli, így ezeket sem tudja jól megjeleníteni a leírt szavakban. A terápia során tehát a fonémaészlelés fejlesztése alapvető fontosságú, de ezen kívül a vizuális észlelés és differenciálás, a téri tájékozódás, taktilitás fejlesztése is szükséges lehet. Természetesen a nyelvtani, helyesírási szabályok további, szisztematikus rögzítése is fontos, valamint az otthoni gyakorlás.

A diszgráfiás gyermekek számára alapvető a helyesírás értékelése alóli mentesség mind az anyanyelvi, mind idegen nyelvi tárgyakból. Indokolt lehet a hosszabb felkészülési idő biztosítása a számonkéréseknél, illetve az írásbeli mérés szóbeli felelettel való kiváltása. A megfelelő terápiák és a kedvezmények biztosítása mellett a diszgráfiás gyermek igen jól teljesíthet az iskolai munkában.

Források:

BNO-10 zsebkönyv DSM-IV-TM meghatározásokkal kiegészítve (1998). Budapest: Animula Kiadó.

DSM-5 referencia kézikönyv a DSM-5 diagnosztikai kritériumaihoz (d.n.). Budapest: Oriold és Társai Kiadó és Szolgáltató Kft.