Rólunk

Intézményünk, a Debreceni Bárczi Gusztáv EGYMI, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium sokrétű tevékenységet végez. Egyrészt, szegregált formában látja el a tanulásban, valamint az értelemben akadályozott tanulók általános iskolai oktatását. Az értelemben akadályozott fiatalok részére négy évfolyamon készségfejlesztő iskolát működtet, ahol a tanulók az életkezdéshez szükséges ismeretekre tehetnek szert.  A súlyosan, illetve halmozottan sérült gyerekek számára fejlesztő nevelést biztosít, ahol sérülésük jellegéhez igazodóan egyéni és csoportos formában komplex fejlesztésben részesülnek.

2009 óta aktív részesei lettünk a sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjának. Utazó gyógypedagógiai hálózat kiépítésébe kezdtünk, amely által lehetőség nyílt arra, hogy szakembereink a helyszínen, a fogadó intézményekben lássák el a speciális szükségletekkel rendelkező gyerekeket, valamint segítsék azok pedagógusait az integrációval járó napi feladatok végzésében.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az integráció megvalósítása során számos kérdés merül fel az érintett gyerekekkel foglalkozó pedagógusokban. Bár a mindennapok során folyamatosan kapcsolatban igyekszünk lenni a többségi intézmények szakembereivel, arra mégsincs mód, hogy minden hirtelen felmerülő kérdésre, problémára azonnali választ tudjunk adni.

Ez a helyzet hívta elő az Integrálok oldalt, ahol a leggyakrabban előforduló és legtöbbeket érintő kérdéseket és információkat gyűjtöttük egy csokorba.

© 2019 Debreceni Bárczi Gusztáv EGYMI, 4024 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 2.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el