Integráció

• a teljes integráció során az SNI gyermekek a teljes tanulási és szabadidőt a többségi gyermekekkel közösen töltik.                                                                 (Csányi, 2000)   
  

A fentieket elolvasva a legtöbben arra a következtetésre juthatnak, hogy intézményük az integráció legutóbbi, azaz teljes formáját alkalmazza. Ez a megállapítás helyes, tapasztalataink szerint az általunk ellátott intézmények mindegyikére valóban ez jellemző.

Integráció vagy inklúzió?

Mielőtt továbblépnénk, érdemes egy rövid kitérőt tennünk. Bár az inklúzió fogalma külön alpont tárgyát képezi, érdemes már ezen a helyen tisztázni, miért jelöljük ezt a látszólag azonos tevékenységet két külön fogalommal. Az integráció során a sajátos nevelési igényű gyermek egyszerű fogadásáról beszélünk, amikor az órák, foglalkozások szervezése nem változik, a gyermekkel való foglalatosság alapvetően két személyre, az osztályfőnökre (a csoport vezetőjére) és a gyermekkel foglalkozó gyógypedagógusra hárul. Általában a frontális, főként a teljesítményen alapuló tanítási / tanulási stílus valósul meg az oktatásban. Az inklúzió, azaz befogadás során viszont a teljes tantestület szemléletet vált, a módszerek, az óraszervezés is változáson megy keresztül, a differenciálás az órák és foglalkozások részévé válik. A felmerülő nehézségek esetén a pedagógus kész változtatni módszerein és eszközein (Csányi, 2000).  Mindezek alapján bárki eldöntheti, hogy az együttnevelés melyik szintje, vagy összetevője az, amely rá és intézményére jellemző.

Az integráció feltételei

Ebben a szakaszban azokat a tényezőket szeretnénk felsorolni, amelyek, bár mindenki számára kézenfekvőek, mégis alapvető fontosságúak, hogy az integráció egy adott helyen sikeres lehessen.

Az integrációnak vannak objektív feltételei. Ebbe a csoportba tartozik a megfelelő osztály / csoportlétszám. Mivel az SNI gyermek a létszámban minimum két főnek számít, ezt mindenképpen be kell kalkulálni a csoport nagyságának kialakításakor (már amennyire ezt a körülmények egyáltalán lehetővé teszik). A csoport összetétele sem elhanyagolható, mivel egy zajosabb, élénkebb gyermektársaság nem feltétlenül kedvez egy autizmus spektrum zavarral élő kisgyerek  beilleszkedésének és fejlődésének. Előfordulhat, hogy az érkező gyermeknek speciális segédeszközt használ - kerekesszék, hallókészülék - vagy speciális kiképzésű padra, megfelelő megvilágításra stb van szüksége. Az épület akadálymentessége sem elhanyagolható szempont (Csányi, 2000).

Az integráció szubjektív feltételei közül elsőként kell kiemelni a gyermeket fogadó pedagógust (Csányi, 2000). Mindenekelőtt alapvető, hogy legyen benne nyitottság a csoportjába érkező gyermek felé. Fontos, hogy a sérülés, fogyatékosság, zavar típusával, jellemzőivel tisztában legyen, hogy ne érjék váratlan meglepetések, illetve kudarcok. Az empátia nélkülözhetetlen feltétel a gyermek sikeres beilleszkedéséhez (Vargáné, 2004). Ideális esetben az általános iskola első két évfolyamán gyógypedagógiai, vagy legalább pedagógiai asszisztens jelenléte lenne szükséges, hogy a pedagógus munkáját  segítse, és a gyermek fejlődését biztosítsa. Ez jelenleg csak igen kevés helyen biztosított, pedig a világ számos országában már bizonyította hatékonyságát az integráció eredményességének és gördülékenységének terén.

A szubjektív feltételek közé sorolható a tanterv és a tananyag is. Ezen a ponton le kell szögeznünk, hogy integráció eleve csak abban az esetben lehetséges, ha  az intézmény alapító okiratában szerepel a  konkrét feladat.  Ezt követően az iskola helyi tantervében is megjelennek a habilitációs és rehabilitációs szempontok ( a habilitáció és rehabilitáció fogalmát egy külön pontban magyarázzuk meg azok számára, akiket ez érdekel). A tantervben megjelenik a sérülés típusának megfelelő differenciált fejlesztés célja, tartalma, a követelmények, az értékelés formái (Vargáné, 2004). 

A pedagógus által alkalmazott módszerek alapvető fontossággal bírnak, ugyanis ez az a pont, ahol konkrétan, a mindennapi munkában megjelenik az egyéni bánásmód. Itt nem kell túlzottan bonyolult dolgokra gondolni, a mindenki által már régóta ismert és alkalmazott differenciálás az, amit ki kell emelnünk. Ez megjelenhet a munkaformákban (egyéni munka, csoportmunka, páros munka, kooperatív tanulás), a tanulás ütemének egyénre szabásában, az értékelésben, a feladatok adásában, többszintű feladatadásban, de akár a tananyag tartalmában, vagy annak mélységében (Csányi, 2000).

A szubjektív tényezők következő nagyon lényeges eleme a szülő. Az ő szerepe ugyanis nélkülözhetetlen a sikeres integráció szempontjából. Rendszeres kapcsolatban kell(ene) lennie a gyermek pedagógusaival, felelőssége ugyanis nagyobb, mintha egy szegregált intézménybe járna gyermeke. Ő látja el a gyermekkel kapcsolatos információkkal a pedagógust, a napi történéseket, nehézségeket otthon feldolgozza gyermekével. Csányi szerint óvodás korban célszerű csupán korlátozott időtartamra, fél napra, vagy csak bizonyos napokra elvinni a gyermeket az óvodába, hogy több lehetőség nyíljon a korai fejlesztés során elsajátított megfelelő környezet biztosítására, a gyermekkel való személyes foglalkozásra, a megfelelő fejlettségi szint elérésére. Iskolás korban is aktívan együtt kell működnie a gyermekét fejlesztő szakemberekkel, otthoni gyakorlással egészítve ki az intézményben végzett tevékenységeket (Csányi, 2000).

A gyógypedagógus leggyakrabban utazó szakember formájában érkezik a gyermekhez heti rendszerességgel, a törvény. által meghatározott óraszámban. Csak igen kevés intézmény engedheti meg magának, hogy saját gyógypedagógust alkalmazzon. Leggyakrabban az úgynevezett egységes gyógypedagógiai, módszertani intézmények szakemberei járnak ki a tanulókhoz, s végzik a sérülés típusának megfelelő habilitációs, rehabilitációs tevékenységet.  Munkájuk azonban ettől sokrétűbb; rendszeresen konzultálnak a többségi pedagógusokkal, szükség esetén tanácsot adnak, megismertetik őket olyan kiadványokkal, amelyek munkájuk szempontjából fontosak lehetnek számukra. Előadásokat tartanak, nyomon követik a gyermek/tanuló fejlődését, kooperálnak a gyermekkel foglalkozó egyéb szakemberekkel (gyógytornász, logopédus stb). Szükség esetén hospitálnak a tanuló csoportjában, rendszeresen konzultálnak a szülőkkel (Csányi, 2000).

Végül, a gyermek személyéről sem szabad elfelejtkeznünk. Az integrációnál ugyanis alapvető szempont, hogy az adott gyermek integrálható-e. Ebben szerepet játszik a sérülés típusa és súlyossága, illetve azok a személyi tulajdonságok, amelyek megkönnyítik, vagy éppen megnehezítik az integrációt, a sikeres beilleszkedést. A szakértői bizottságok által készített szakértői véleményen minden esetben szerepel, ha a tanuló integráltan oktatható.

Le kell szögeznünk, hogy  a tanuló- és gyermekcsoport nyitottsága, jellege is befolyásolja az együttnevelés sikerességét. Ebben segítséget adhat a többségi- és a gyógypedagógus egyaránt. Célszerű (amennyiben ez lehetséges) a gyerekeket előre felkészíteni az új tanuló érkezésére. Érzékszervi, testi fogyatékosság esetén meg lehet mutatni a segédeszközöket, ki lehet próbálni milyen nehéz hallássérüléssel, vagy látássérüléssel élni. Ideális esetben mind az integrált gyermek, mind osztály / csoporttársai többként, gazdagabb személyiségként jönnek ki az integráció folyamatából (Csányi, 2000).

Felhasznált irodalom: