Szelektív mutizmus (elektív mutizmus) - F94.0

A szelektív mutizmus (régebbi nevén elektív mutizmus) olyan zavar, amikor az egyébként jó beszédkészséggel rendelkező gyermek bizonyos helyzetekben egyáltalán nem beszél. A zavar más személyiségvonásokkal is társul, mint például szociális szorongás, visszahúzódás, (túl)érzékenység és ellenkezés (BNO-10, 1998).

A DSM-5 (amely a 313.24 kóddal jelöli) meghatározása alapján:

A. A személy következetesen nem képes beszélni olyan konkrét társas helyzetekben, melyekben elvárják tőle a beszédet (pl. iskolában), annak ellenére, hogy más helyzetekben beszél.

B. A tünetek akadályozzák az iskolai vagy munkahelyi teljesítményt vagy a társas kommunikációt.

C. A zavar fennállásának időtartama legalább egy hónap (nem korlátozódik az iskola első hónapjára).

D. A beszéd kudarca nem tulajdonítható a társas helyzetben szükséges beszélt nyelv ismeretével vagy biztonságos használatával kapcsolatos hiányosságnak.

E. A tünetek nem magyarázhatók jobban kommunikációs zavarral (pl. a beszéd folyamatosságának gyermekkori kezdetű zavarával) és nem kizárólag autizmus spektrum zavar, szkizofrénia vagy egyéb pszichotikus zavar során jelentkeznek. " (DSM-5, p. 192-193.).

A szelektív mutizmus tehát nem a beszéd- és nyelvi képességek fejletlensége miatt kialakuló zavar. A gyermek beszédfejlődése normál ütemben halad, de a gyermek bizonyos közegekben - leggyakrabban idegenek jelenlétében, óvodában, iskolában - nem hajlandó beszélni. A hozzá intézett közléseket és azok tartalmát teljes mértékben érti. Ritka esetben segítheti a kialakulását kétnyelvű közeg.

Enyhébb esetekben csak a beszédet nem használja a gyermek, de gesztusokkal, mimikával, mozdulatokkal kommunikál,  súlyosabb esetekben akár mozdulatlanságba is dermed. A közeg, ahol a gyermek nem beszél, mindig következetesen ugyanaz, bár ennek kiválasztásában nincs szándékosság. Például otthon, a családdal, vagy az utcán, boltban kommunikál, de az óvodában már nem. Ritka esetben otthon sem beszél a gyermek, csak az egyik szülőjével, de inkább az a jellemző, hogy otthoni közegben nagyon is sokat beszél. Ezért a család csak az óvodába kerülés után szembesül a problémával.  A fentiekből megérthető, hogy a zavar azért kapta a szelektív elnevezést, mert a gyermek szelektál a szituációk között, amelyekben beszél, és amelyekben nem.

A szelektív mutizmus oka legfőképpen a társas helyzetektől való szorongásban keresendő. Esetenként előfordul, hogy a gyermek családja maga is zárt, s az anya túlféltő, túlgondoskodó típus.  Mivel a gyermek a szűkebb családban beszél, ezért az óvodába kerüléssel szembesülnek a szülők azzal, hogy gyermekük mutista. A diagnózis megállapításáig gyakran több év is eltelik, A mutista gyermekeket 3-6 éves koruk között diagnosztizálják. A zavar vizsgálata során ki kell szűrniük és el kell különíteniük más zavaroktól, mint autizmus, intellektuális képességzavar, a beszédmotorika zavarai, beszédértési zavar, illetve hallási fogyatékosság. Csak ezek kizárása után mondható a gyermek mutistának.

Az óvodában, iskolában semmiképpen sem szabad erőltetni, noszogatni a gyermeket, hogy beszéljen, és az sem célravezető, ha kiemelt figyelmet kap, hisz ez szorongását, szociális helyzetektől való félelmét még inkább erősíti. A legrosszabb szituáció az, ha társai megszégyenítik, csúfolják, elutasítják. Az ilyen gyermeknek nagy szüksége van az elfogadásra.

A pedagógus személye kiemelt jelentőséggel bír a gyermek óvodai és iskolai pályafutásában. Nagyon fontos, hogy türelmes, elfogadó és tapintatos legyen. A szelektív mutista gyermek társai jelenlétében nem fog hangosan olvasni, felelni, kérdésekre válaszolni, ezért az iskolában írásban feleltetik. Az is lehetséges, amennyiben a gyermek erre rávehető, hogy olvasását otthon a szülő rögzíti, s a pedagógus megnézi és értékeli úgy, hogy a gyermek nincs jelen. Egy idő után megtörténhet, hogy a mutista gyermek társának elsuttogja a pedagógus kérdésére adott válaszát, és az elmondja a tanárnak. Idővel a zavar oldódik, általános iskola felső tagozatára, illetve a középiskolai évekre lecsökken, de a személynek mindig nehézséget okoz a nagyobb létszámú közönség előtti beszéd.

A mutizmus terápiáját általában pszichológus végzi, de néhány esetben pszichiáter, vagy logopédus is ellátja a mutista gyermeket. A mutizmus terápiás kezelési lehetőségei:

- viselkedésterápia

- "beosonásos módszer"

- családterápia

- beszédterápia

- gyógyszeres kezelés

- esetenként pszichoanalízis

Források:

BNO-10 zsebkönyv DSM-IV-TM meghatározásokkal kiegészítve (1998). Budapest: Animula Kiadó.

DSM-5 referencia kézikönyv a DSM-5 diagnosztikai kritériumaihoz (d.n.). Budapest: Oriold és Társai Kiadó és Szolgáltató Kft.